Széles Dávid Szabolcs - Zenekari dolgok


Zenekar
Zene
Civil
Hobbi
 

Zenéink atyja, világkarrierünk záloga (nincs rajta nagy teher), egyben néma énekesünk, szólistánk, dalos pacsirtánk. A basszusgitárost egyedi akkordokból álló szólamokkal nyomasztja, az "osztályfőnök" dobosnak meg azzal megy az agyára, hogy minden próbára másik gitárt hoz, és ezért minden szám mindig másképpen szól, mint korábban. De a riffeket és a verzéket is előszeretettel módosítgatja. Képes egy raklap Orbit drazsét bepuszilni pár óra alatt, illetve félliteres szódákkal vagy málnaszörpökkel jelenik meg a legváratlanabb pillanatokban. Nem egy szószátyár dizőz, pengetője a kommunikációs csatornája. Jó, előfordult már egyszer, hogy magától megszólalt, de annyira megijedtünk, hogy ebből nem lett rendszer. Macskanekdotáit is csak rendelésre adja közre. Azért a nevetést nem állja meg, de most a legújabb cél, hogy megpróbáljuk megríkatni, és 123-szor eljátsszuk próbán a (szintén általa írt) "Track 1"-et! Mottó: majd!


Zsolt szerint:

Jazzy :-)


Marci szerint:

Mindig székely bácsis viccek jutnak eszembe róla. Egyszer barátságunk kikényszerítése érdekében közvetlen a gitárjába dugtam és ott játéka közben robbantottam fel egy trotil bombát, de akkor is csak annyit kérdezett, hogy melyik legyen a következő szám...


Felszerelés:

  • Fender Stratocaster Classic Plaser 60's
  • Italia Maranello Standard, Seymour Duncan SH2, SH4 pickupokkal
  • Aria pro II CS250
  • Boss GT 10 multieffekt
  • Erősítő tekintetében: ami épp adódik. Most Hughes and Kettner.


E-mail: david@szerdazene.hu

© copyright 2013 Szerda zenekar